unideb

Néprajzi Tanszék - Ethnica

 

 

Néprajzi Látóhatár

Az országszerte terjesztett, évente négy alkalommal megjelenő Néprajzi Látóhatár c. szakmai folyóirat a Györffy István Néprajzi Egyesület tevékenységéhez kapcsolódik. A periodika elsősorban a határon túli magyar népi kultúráról, a Kárpát-medence kisebbségi magyar közösségeiben jelenleg tapasztalható szociokulturális változásokról készített tanulmányoknak, az újabb szaktudományos eredményeknek és a különböző társadalomtudományi elméletekre épülő szakszövegeknek a publikálására biztosít lehetőséget. Emellett a határon túli és hazai tehetséges fiatal kutatók számára kínál tudományos fórumot, és lehetőséget teremt a felek közötti szakmai párbeszéd kialakulásához. Célközönsége a szakmai közönségen túl kiterjed a nemzeti hagyományok és a kulturális örökség iránt érdeklődő olvasókra is.

A folyóirat, indulásának pillanatától, 1992-től, igazodva az egyesület célkitűzéséhez, összekötő kapocsként kívánt működni a kárpát-medencei magyarság egyes csoportjai között. A Látóhatár tematikus, illetve vegyes tartalmú számokkal igyekszik hozzájárulni a határainkon belüli és túli magyar tudományos műhelyek munkájának és kutatási eredményeinek megismertetéséhez.

A folyóirat szerkesztője 2002-től Dr. Keményfi Róbert. A Néprajzi Látóhatár eddig megjelent számai megtalálhatók az egyesület honlapján.

Alapítószerkesztő:Viga Gyula (1992-2001)

Szerkesztő: Keményfi Róbert (2002-2012)

Szerkesztő: Lajos Veronika (2013- )

 

A szerkesztőbizottság elnöke: Ujváry Zoltán (1992- )

 

A szerkesztőbizottság tagjai: Farkas Judit (Pécs), Gecse Annabella (Szolnok/Felvidék), Keszeg Vilmos (Kolozsvár), Sári Zsolt (Skanzen), Szőke Anna (Vajdaság)

A szerkesztőség postacíme: 
DE Néprajzi Tanszék 
4032 Debrecen, Egyetem tér 1.

 

Email cím: lajosvera@yahoo.co.uk és neprajzilatohatar@gmail.com

 

Archív számaink: 

Krízis - katasztrófa - válság (2013/1):

Felvezető:
Szijártó Zsolt: Krízisek és kockázatok - az antropológiai megközelítés

Perspektívák: krízis - katasztrófa - válság
Takács Miklós: Az emlékezethely, a generáció és a kulturális trauma fogalmainak lehetséges találkozási pontjai / Possible Meeting Points of the Concepts of Lieux de mémorie, Generation and Cultural Trauma

Mándi Nikoletta - Csürke József: A lélektani krízis az egzisztencialista filozófia és pszichoterápia nézőpontjaiból / Psychological Crisis from the View-point of Existentialist Philosophy and Psychotherapy 

Orova Csaba: Válság az ökumenikus gondolkodás terepe. Teológia a vallási vetületű társadalmi feszültségek gyógyításának szolgálatában / Crisis: A Field for Ecumenical Mind. A Theology in Service of Curing Social Tensions with Religious Dimension

Kunt Anna: Látókörön innen és túl. Az idegennel való találkozás krízise H. G. Wells A Vakok Országa című elbeszélésének tükrében / In and Out of Sight. The Crisis of Meeting 'the Stranger' in the Mirror of H. G. Wells' Short Story The Country of the Blind  

Z. Karvalics László: A természeti katasztrófák információtörténeti és tudásszociológiai megközelítéséhez / Natural Disasters: Information History and Sociology of Knowledge Approach 

Muskovics Andrea Anna: "Régi jó időkről legtöbbet beszélnek / Tetőtlen présházak, beomlott kémények." Buda-vidék présház- és pincekultúrájának pusztulása / 'About the Good Old Times Talk Most / The Roofless Press-houses and Collapsed Chimneys.' The Desolation of the Press House- and Cellar-culture of the Buda-region 

 

Új muzeológia (2013/2):

Felvezető:
Frazon Zsófia: Bevezetés: Ú mint új muzeológia / Introduction: N as New Museology 

Múzeumelmélet: reprezentáció és diskurzusok:
Wilhelm Gábor: Az új muzeológia fogalmai és problémái / New Museology: Ideas and Problems 

Fejős Zoltán: Az évszázad és az én világa. Diskurzusok az "egy tárgy" muezográfiájában / The Century and the Self. Discourses in Museography of a "Particular Object"

Foster Hanna: A muzeológia elefántcsonttornya - hol maradnak a mindennapok? / The Ivory Tower of Museology. Why Do We Ignore the Everydays?

Múzeumi narratívák - esettanulmányok:
Nagy Veronika: Múzeum vagy "csak" játék? A Moskovszky-gyűjtemény muzeológiai értelmezése / Museum or 'Only' Toys? A Museological Interpretation of the Moskovszky Collection 

Vass Erika: Az 1940-es évek dél-dunántúli lakosságcseréjének múzeumi reprezentációja a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban / The Museum Representation of Population Exchange in Southern Transdanubia in the 1940s - an exhibitation of the Hungarian Open Air Museum 

Hozzászólás:
Ébli Gábor: Állandó kiállítások közép- és kelet-európai néprajzi múzeumokban / Permanent Displays in Ethnography Museums of Central and Eastern Europe 

Olvasósarok:
Villangó-Török Ivett: A képzeletbeli múzeumtól a háltózati múzeumig ÉS Transforming Museums in the Twenty-first Century

 

Ökofalu (2013/3):

Felvezető:
Farkas Judit: Ökofalvak - betekintés egy kutatási projektbe / Ecovillages - Insight of a Research Project

Olvasósarok:
Máté Gábor és Czégényi Dóra: A természettudós és a hortobágyi pásztor. ÉS Ehető vadnövények a Kárpát-medencében / The Scientist and the Hortobágy Shepherd. AND Edible Wild Plants in the Carpathian Basin 

Esszé - a belső szemszög:
Borsos Béla: Az ökofalvak közösségi és rendszerelméleti vonatkozásai / Aspects of Community and System Theory in Relation to Ecovillages

Magyar ökofalvak vizsgálata - esettanulmányok:
Giczi Barna: "Annyira rászoktunk erre a kultúrára, hogy nehéz eltérni tőle." Fenntarthatóság és közösségépítés a somogyvámosi Krisna-völgyben / 'We are so Addicted to This Culture, It is Difficult to Depart From It.' A Modern Example of Community Building in Krishna Valley

Varga Judit: Sorompón innen és túl - Krina-völgy Somogyvámoson  / Inside and Outside of Barries - Krishna Valley in Somogyvármos, Hungary

Montázs:
Farkas Judit - Kilián Imre (Gyűrűfű) - Kun András (Krisna-völgy) - Pőcze Vilmos (Krisna-völgy) - Zaja Péter (Visnyeszéplak): Montázs 

 

Mese - mítosz - élettörténet (2013/4):

Felvezető:
Keszeg Vilmos: A 20. század történetei / Stories of the 20th Century

Olvasósarok:
Benedek György - Makai Péter Kristóf - Ausztrics Andrea - Győri Tamás: Ott minden sokkal jobb, mint itt, cukor is van, méz is. Magyarországon élő bevándorlók meséi ÉS Torzalom és társadalom: európai szörnyszülöttek históriái ÉS "A szellem még él, folytatása következik..." És Úton egy Mezőség-monográfiája felé

Mese - emlékezet - történet:
Bálint Péter: A "rettenetes erő" fenomenológiája - az Erős János és Babszem Jankó típusú mesékben / The Phenomenology of 'Terrible Force' - in the Tales like Erős János, Babszem Jankó (~ Tom Thumb)

Bálint Zsuzsa: A mese mint emlékezetforrás és identitásteremtő aktus Lydia Cabrera: A Komák című mese értelzmezése nyomán / The Tale as Source of Memory and Act of Identification. The Interpretation of the Tale Los compadres from Lydia Cabrera

Király Kinga Júlia: Szörnyek és hermafroditák. Hímnős alakok a Pentameron keretjátékában / Monsters and Hermaphrodites. Epicene Figures in the Pentamerone Framework

Szemfény-vesztők és kép-mutogatók:
Kunt Anna: Az Ördögi Tücsök. Vakon a könyvek között / The Diabolic Cricket. Blindly among the Books

Vincze Kata Zsófia: A zsidó kópé, Osztropoli Herschele intertextualitása és humorának kontextusa Kelet- Európában / The Jewish Prankster. The intertextuality and Humour Context of Herschele Ostropoler in Eastern Europe

Élettörténet-kutatás:
Nagy Ákos: Életstratégia-váltás és folytonosség egy hóstáti családban / Chaning of Life Strategy and Continuity in a Hóstát-family 

Hírek, újdonságok