Angolul vitáztak az egyetemen

2018, február 12 - 14:02
A debreceni Ady Endre Gimnázium „BrainStorm” csapata nyerte a DEbate angol nyelvű országos vitaversenyt, amelynek döntőjét pénteken rendezte a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete.

A mindent eldöntő döntőben az a 10, Budapestről, Miskolcról, Nyíregyházáról és Debrecenből érkező középiskolás csapat mérte össze tudását, akik sikeresen túljutottak a regionális elődöntőkön.

- Ez a verseny mostanra komoly hagyománnyá vált, országos versennyé fejlődött, és ma már a Debreceni Egyetem és az Angol-Amerikai Intézet diákjai között is találunk korábbi DEbate-versenyzőket, ami azt mutatja, hogy sikerült komoly kapcsolatot kialakítanunk a középiskolákkal – mondta köszöntőjében Laczkó Tibor, az intézet igazgatója.

- Azok a csapatok, akik eljutottak a döntőbe, mindannyian győztesek, hiszen az már önmagában eredmény, hogy idegen nyelven ilyen magas szinten tudnak kutatni, érvelni, vitázni, használni egy idegennyelvet, és ez az a tudás, ami a mindennapi életben is hasznosítható – hangsúlyozta Donald E. Morse professzor, az intézet oktatója.


Az idei döntőben az internetre és okostelefonos alkalmazásra épülő gazdasági tevékenységek előnyei és hátrányai mellett, illetve ellen kellett érvelni, mindezt természetesen angol nyelven.

A pénteki verseny nagy döntőjébe a debreceni Ady Endre Gimnázium „BrainStorm” és miskolci Avasi Gimnázium „Ladies of Debate” csapatai jutottak. Végül a kiegyensúlyozott vita a debreceni csapat győzelmével zárult.

A nyertes versenyzőket Campus Fesztiválra szóló belépőkkel díjazták, de senki nem ment haza üres kézzel: valamennyi résztvevő értékes nyereményeket vehetett át, többek között az Amerikai Kuckó, az Amerikai Nagykövetség, az Agóra Tudományos Élményközpont és a Bölcsészettudományi  Kar Hallgatói Önkormányzata jóvoltából. 

A rendezvényen forgatott az egyetem Multimédia és E-learning Technikai Központja. A felvételeket középiskolai pedagógusok számára készülő oktatási segédanyagban fogják felhasználni.

Sajtóiroda - BZs


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.