NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM

Egyszer volt, hol nem volt…

Izgalmas tehetségsegítő program az Nyírvasvári Általános Iskolában

 

A Sóstói Múzeumfalu tehetségsegítő szakemberei, a Debreceni Egyetem néprajz szakos hallgatóival, az Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola Nyírvasvári Tagintézmény 14 felső tagozatos diákjával és helyi pedagógusokkal karöltve, egy nagyszerű, 66 órát felölelő tehetségsegítő programban vesznek részt.  A projekt a Nemzeti Tehetség Program és a Miniszterelnökség támogatásával indult útjára 2022. július 1-én és egészen 2023. június 30-áig tart. A pályázat fő célja, hogy az általános iskolában az 1970-es évektől összegyűjtött néprajzi tárgyakból olyan tanulmányi látványtár jöjjön létre, melynek köszönhetően az iskola egy helységében megelevenedik a múlt. A „régiségszobától” a tanulmányi raktárig elnevezésű programban az általános iskolás lelkes diákok „kis kutatóként” a műhelyfoglalkozások során megismerik, hogy milyen egy tárgykarton, mire jó a leltárkönyv, vagy éppen hogyan lehet hiteles gyűjtéseket végezni. A tanév elején Nyírvasváriban, a Sóstói Múzeumfalu szakembereinek közreműködésével, valamint drámajátékok segítségével megtörtént a csapat összerázása, a feladatokra való ráhangolás. A két nagyszerű helyi pedagógus segítségével megismerték a diákok a régiségszoba tárgyait. Felfedezték, hogy a tárgyakat kik és mire használták valójában és azt is kiderítették, hogy a tárgyak hogyan kerülhettek az iskolába. A fiatalok megismerték, hogy mit csinál egy néprajzos muzeológus szakember. Megfejtették a sokszor emlegetett „szájhagyomány útján” szófordulat valós jelentését. Feltérképezték, hogy az idős emberek tapasztalása, melyek a szájhagyomány során fennmaradtak, illetve a tudományos néprajzi írások mennyi értékes információt, tudást, praktikus ismeretet és tapasztalást őriztek meg a falusi ember életével kapcsolatosan. Megállapították, hogy ezek még bizony napjainkban is hasznosak, segíthetik hétköznapjainkat is.

Az október a néprajzi gyűjtések bűvöletében zajlott. Vagyis a községben pótgyűjtéseket végeztek a tanulók, melyben a Debreceni Egyetem néprajz szakos hallgatói is segítségünkre voltak. A „kis kutatók” megismerhették a gyűjtött tárgyak történetét, helyes használatát, valamint részletesen beszámoltak saját önálló gyűjtőmunkájuk minden apró részletéről. Novemberben és decemberben átlépve az általános iskola kapuját, a Sóstói Múzeumfaluban csiszolhatták néprajzi ismereteiket a kíváncsi diákok. Egyik alkalommal olyan kreatív alkotómunka részesei voltak, melyben az iskolai gyűjteményben lévő tárgyak motívumait és azok jelentését is megismerték. Gyakorlati tevékenységek segítségével pedig mélyítették és gazdagították a szimbólum fogalmával kapcsolatos tudásukat. A következő alkalommal a Sóstói Múzeumfalu egyik muzeológus munkatársának segítségével „végigjárták” egy tárgy útját és megfogalmazták azt is, hogy miért fontos a „régi dolgok” fennmaradása, hogyan tudjuk szellemi és tárgyi örökségünket megőrizni.

Az új esztendő első hónapjában elsőként a Sóstói Múzeumfalu felfelfedezése volt a legfontosabb tevékenység, megfigyelve például azt a sokszínű és izgalmas munkát, melyet a muzeológusok végeznek. Kis restaurátorként, múzeumi restaurátor közreműködésével kipróbáltak néhány apró mozzanatot, ami elősegíti a gyűjtött tárgyak szakszerű helyreállítását és rendben tartását. Emellett felfedezték a Múzeumfalu épületeit, különös tekintettel a Sóstói Múzeumfalu Látványtárának helységeire, hiszen a következő mérföldkő az ismeretátadás és tudásmegosztás mellett az lesz, hogy a fiatalok aktívan részt vegyenek az általános iskola látványtárának a kialakításában.

Miután a foglalkozások újra a Nyírvasvári iskolában kerültek megtartásra, játékos feladatok segítségével meghatározták a diákok az általános iskolában összegyűjtött tárgyak állapotát és csoportosították is azokat, olyan módon, ahogyan a Sóstói Múzeumfaluban tett látogatások által tapasztalták és tanulták. A projekt ezen szakaszában a tehetséges fiatalok megismerkednek az élőszavas mesemondással azokon a meséken keresztül, melyeket Erdész Sándor (a Sóstói Múzeumfalu alapítója) 1958-ban Nyírvasváriban gyűjtött. A mesék segítségével megtapasztalják az élő szó erejét és lakóhelyük sokszínű mesekincsét.

A diákok jelenlegi legfontosabb feladata, hogy szakszerűen, vagyis a tanultak szerint, különböző technikákkal megtisztítsák a saját, leendő kiállításuk régebbi és új műtárgyait egyaránt. Ezt követően újra csatlakoznak a projekthez a Debreceni Egyetem néprajz szakos hallgatói is, hiszen hamarosan elkezdődik a látványtár berendezése.

A tanév utolsó hónapjaiban kiegészítő-lazító programként, kiemelve a diákok személyes kompetenciáinak fejlesztését, a szülők bevonásával interaktív foglalkozásra hívjuk a hátrányos helyzetű családokat, illetve a pályázat lehetőséget biztosít egy budapesti tanulmányútra, melynek kapcsán a tanulók a Néprajzi Múzeumot és az Országházat ismerhetik meg. 

A program az Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása pályázati kategóriában, az NTP-INNOV-22-0123 azonosítószámmal valósul meg, a program lebonyolítását a Nemzeti Tehetség Alap 2.790.000 forinttal támogatja. 

                         

 

 

     

       

  

  

Legutóbbi frissítés: 2023. 09. 05. 15:38