„Így volt, mese volt, aki hitte bolond volt!”

„Így volt, mese volt, aki hitte bolond volt!”

 

Utolsó szakaszához érkezett az az idei tanévben útjára induló, 66 órát felölelő tehetségsegítő program, melyben a Sóstói Múzeumfalu munkatársai, a Nyírvasvári Általános Iskola és a Debreceni Egyetem szakemberei, hallgatói és tanulói remek együttműködésében munkálkodtak. Az elmúlt hónapokban olyan közös tevékenységközpontú foglalkozások jellemezték a programot, melyben a kitűzött nemes cél okán minden résztvevő számtalan új ismerettel gazdagodott. Az általános iskolás fiatalok a célul kitűzött tanulmányi raktár/látványtár kialakításának folyamatában, a Debreceni Egyetem néprajz szakos hallgatóinak közreműködésével dolgoztak. A tanulók bevonásával elkészültek a leltárkönyvi bejegyzések, a leíró kartonok, melynek köszönhetően a tanulók kezei között a kibővített gyűjtemény minden egyes darabja műtárggyá formálódott. A közel 160 darab régebben és újonnan gyűjtött tárgyra - a néprajzos hallgatók szakmai iránymutatásának segítségével - leltári számok kerültek. A múzeumfaluban szerzett ismeretek segítségével kialakult a látványtár tematikája. Ennek megfelelően helyet kaptak a háztartás-, a kenderfeldolgozás-, a gazdálkodás-, a vallási élet felgyűjtött eszközei, valamint több kerámiával és cserépedénnyel is bővült a raktár és természetesen egyéb értékes és különleges darabok is megtalálták műtárgyként a helyüket a polcokon. A látványtár berendezését nagy izgalommal végezték a fiatalok, minden beleltározott tárgyat különös gonddal helyeztek el.

A projekt ezen szakaszában a tanulók Budapestre is elutaztak. Olyan tanulmányi kiránduláson vehettek részt a gyerekek, ahol a délelőtt folyamán a Csodák palotájának leleményes darabjaival és találmányaival ismerkedhettek, egy nagyszerű ebédet követően pedig a Néprajzi Múzeum feledhetetlen élményt nyújtó monumentális kerámiagyűjteményét csodálhatták meg, illetve részt vettek a Vigyázz törékeny! címet viselő múzeumpedagógiai foglalkozáson is!

A lazító programok a tanulmányi kirándulással nem értek véget! Családi napon vettek részt a fiatalok a Sóstói Múzeumfaluban, ahol szüleikkel együtt fedezték fel a Múzeumfalu majd 100 éves épületeinek titkait, különös tekintettel a Nyírvasváriból áttelepített cigányputrira és a vályogfalú, cseréptetős, kétosztatú lakóházra. A család minden tagja, Kállai Beatrix tanítónő irányításával egy népiskolai tanítási óra keretében megtapasztalhatta, hogyan tanultak dédszüleink az osztatlan iskola osztálytermében, ezután pedig kemencében sült kenyérlángost kóstoltak a nyírvasvári vendégek.

Ezt követően hazatérve, apró simítások elvégzése után, július elsején ünnepélyes keretek között, a közös együttműködés zárásaként átadásra került a látványtár. Ennek apropóján most már minden nyírvasvári általános iskolás tanuló belekóstolhat kicsit a régi idők hétköznapjaiba, megtapasztalhatja hagyományaink sokszínűségét.

 

A program az Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása pályázati kategóriában, az NTP-INNOV-22-0123 azonosítószámmal valósul meg, a program lebonyolítását a Nemzeti Tehetség Alap 2.790.000 forinttal támogatja. 

 

         

 

 

 

 

 

 

 

További fényképek a programokról:

Legutóbbi frissítés: 2023. 09. 05. 15:38